K-pop, démonok és barátság: így született meg a K-Pop Demon Hunters – exkluzív interjú Arden Cho-val, May Hong-gal és Ji-young Yoo-val

A Netflix új animációs filmje, a K-Pop Demon Hunters igazi különlegesség: egyszerre hozza el a K-pop csillogását és a koreai mitológia varázsát egy látványos, szívet melengető kalandban. A Maggie Kang (The Lego Ninjago Movie, Rise of the Guardians, Puss in Boots) és Chris Appelhans (Wish Dragon, Coraline, City of Ember) rendezésében készült Sony Pictures Animation-film három popidol, Rumi, Mira és Zoey történetét követi, akik nemcsak a színpadon állják meg a helyüket, hanem démonvadászokként is helytállnak. A sztárokat felvonultató szinkronhangok, a pörgős zenei betétek és a szemet gyönyörködtető animáció révén a K-Pop Demon Hunters több mint egy egyszerű animációs film – igazi kulturális mérföldkő.

„Hatalmas megtiszteltetés részt venni egy ilyen különleges projektben” – mondja Arden Cho (Teen Wolf, Avatar: The Last Airbender), aki Rumit szinkronizálja. „Ez tényleg az első igazán nagyszabású animációs film, ahol a főszereplők mind koreaiak. Imádjuk a K-popot – a démonvadászatot kevésbé, de azért az is izgalmas!” – nevet. „Az ételek, a város képei – szinte olyan, mintha Szöul utcáin járnál. Nagyon élvezetes élmény.”

A történet világa legalább olyan színes és mozgalmas, mint maga a lánytrió. A vibráló Szöul utcái alatt ősi démonok rejtőznek, a film pedig ezt a fantasy alaphelyzetet használja arra, hogy identitásról, elvárásokról és közösségről meséljen. A karakterek érzelmi őszintesége különösen hangsúlyos. „A rendezők olyan nőket akartak megmutatni, akik egyszerre erősek és esendők” – meséli May Hong (Hacks), aki a kemény, vagány Mirának kölcsönzi a hangját. „Ez az első szinkronszerepem, és katartikus élmény volt egyszerűen csak kiabálni. Még a kajás jelenetek alatt is majszolgattam! Jó érzés volt egyszerűen csak létezni a hang mögött.”

Arden Cho is hasonlóan érez: „Rumi sokkal menőbb, mint én – de szerettem, hogy kicsit bohókás és vicces is lehettem közben. Maggie és Chris mindig bátorítottak: ha valami furcsát mondtam improvizálás közben, gyakran azt mondták: csináld így! Így Rumi egyszerre lett menő és kicsit szeleburdi – a legjobb értelemben.”

Ji-young Yoo (Until Dawn), aki a kaotikus és hiperaktív Zoey-t szinkronizálja, örömmel tért vissza a vígjáték világába a sok drámai szerep után. „A legtöbb filmes és tévés szerepem elég komoly volt eddig, szóval jó érzés volt kicsit visszatérni a komédia gyökereihez. Zoey elég izgága és energikus, de alapvetően nagyon hasonló hozzám.”

A film legnagyobb erőssége éppen ez az emberközelség. Bár a lányok világító fegyverekkel és színpadra koreografált harcokkal küzdenek meg a démonokkal, közben mélyen emberiek, esendők, viccesek és tele vannak szívvel. A szinkronstúdióban ez az energia sokszor váratlan formában szabadult fel. „Imádtam a kiabálós részeket!” – meséli Cho. „Kamerák előtt ritkán lehet ennyire bolondozni, ezért szabadító és szórakoztató élmény volt. Sokszor teljesen kimerülten jöttem ki a felvételekről – de a legjobb értelemben.”

Hong is kiemeli a fizikai élményt: „Hangszigetelt stúdióban kiabálni teljesen más – óriásinak érzed a saját hangod. Nagyon izgalmas élmény, igazi űr.” Yoo szerint az improvizáció is sokat adott hozzá a filmhez: „Rengeteget adhoc mondhattam, sok véletlen poén került így bele a végső verzióba.”

Természetesen egy K-pop témájú film nem létezhet ütős zene nélkül! Az eredeti filmzene igazi sztárparádé: TWICE, Audrey Nuna, Kevin Woo és még a Broadway-legenda Lea Salonga is közreműködik. „Imádom a Soda Pop-ot (a Saja Boys-tól) – igazi vibe” – mondja Cho. „A Golden pedig igazi hősi dal. Amikor ez szól, tényleg ragyogunk. Nagyon büszke vagyok, hogy koreai amerikaiként részese lehetek ennek.” Hong is a Golden-t emeli ki: „Ez a mi himnuszunk. Annyiszor megnéztem már a filmet, de még mindig a fejemben ragad.” Yoo pedig egy különleges duettet említ, ami szerinte olyan, mint ha a Camp Rock találkozna a klasszikus Disney-vel.

A rendezőpáros (Kang és Appelhans) még a BTS pandémia alatti virtuális koncertjeiből is inspirálódott. „Rengeteg kutatómunkát végeztek, nagyon szép, amit létrehoztak” – emlékszik vissza Yoo. „Óriási tisztelettel nyúltak a témához, ami csodálatos látni.” Cho is egyetért: „Olyan varázslatos, grandiózus világot építettek fel, amilyet a K-pop megérdemel. Rumi is sok mindenen megy keresztül a barátságai és identitása kapcsán – ezek olyan dolgok, amikkel mindannyian küzdünk. Mind próbáljuk megtalálni, kik vagyunk – és hogy az, akik vagyunk, vajon elég jó-e.”

Az interjú végén játékosabb vizekre evez a beszélgetés: milyen szóló kislemezt adnának ki karaktereik? „Ruminak biztosan a This Is Me lenne – igazi hősi dal” – mondja Cho büszkén. Yoo nevet: „Camp Rock vibes! Jöhet!” Hong így folytatja: „Nálam talán az I’m Gonna vagy I Will lenne a cím.” Yoo végül így zár: „Zoey édes, de rapben kemény. Olyasmi lenne, mint Nayeon Pop-ja vagy Jennie Like Jennie-je. Talán egy Mantra-szerű szám.”

A K-Pop Demon Hunters végül több, mint egy akciódús animációs film. Ez egy szívből jövő ünneplése az identitásnak, a barátságnak és annak a gyógyító közösségnek, amit a közös rajongás nyújthat. Egy film, ami felemel: koreai főszereplőkkel, pörgős zenékkel, mitológiára és modernitásra épülő történettel – és három bátor, szerethető főhőssel, akikben bármelyik rajongó magára ismerhet.