Kultúr Kalandor - Színház - Koncert - Kiállítás - Irodalom

Ma 2010. szeptember 09. csütörtök, Ádám napja van.

Advertisement
Magazin arrow Magazin arrow Portré arrow Ideje átadni a helyünket - Jordán Tamás visszalépéséről
Ideje átadni a helyünket - Jordán Tamás visszalépéséről PDF Nyomtatás Email
2010.06.22.
Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója tíz év után lemondott a Pécsi Országos Színházi Találkozó fesztiváligazgatói posztjáról. Azt mondja, hogy szombathelyi teendői miatt - az idén csak a színházra és a költözésre kíván összpontosítani.

 - Miért lépett vissza?
    - Mert Szombathelyre szeretnék koncentrálni. A harmadik évadot kezdjük el, és remélhetőleg ősszel elkészül az új színházépület. Ez önmagában is sok feladatot ró rám, de emellett a szezon is hosszabb lesz. Szeretnék készülni a nyárra is, hogy sok-sok esemény színházi legyen. Meg kell mutatni, hogy milyen színházat szeretnénk csinálni. A POSZT mellett erre nem jutna időm, így dönteni kellett.
    - Milyen feladatokat hagynak az utódokra? Kijelentette, hogy "jöjjenek a fiatalok".
    - Persze ez is benne van, hiszen nem vagyok már mai "csirke". Tíz év telt el, szép volt, nincs bennem olyan érzés, hogy hibáztunk. Ideje átadnunk a helyünket. De hogy milyen feladatok hárul majd az új vezetésre? Nehéz erre válaszolni, hiszen a POSZT kft formában működik, így a tulajdonosoknak, Pécs városának és a Magyar Színházi Társaságnak kell koncepcionális döntéseket hozniuk. A fesztiváligazgató csak végrehajtja a feladatokat.
    - Beszéljünk akkor Szombathelyről. Mikorra készül el az új színház?
    - Hatalmas, másfél milliárdos beruházásról van szó, amelynek köszönhetően olyan épületet kap a város, amely minden színházi igényt ki tud elégíteni. Én csak úgy hívom, csodapalota, hiszen lesz benne egy gyönyörű kamaraterem, nagy és kényelmes öltözők, tévéstúdió, tárak, büfé, étterem - egyszóval színházi szemmel tökéletes lesz. És nagyon remélem, hogy az ígért időpontra, október 22-re átadják. Ezt egy próbaidőszak követi, és januárban lesz a nyitó darab. Az ember tragédiáját fogjuk bemutatni.
    - Az ön rendezésében?
    - Igen.
    - Új színház, Mediawave... Úgy tűnik, Szombathely az utóbbi években "nagybevásárlást" tartott kulturális projektekből. Ön hogy látja, a helyiek magukénak érzik ezeket?
    - Mi azt érezzük, hogy a társulatot nagyon megszerette a lakosság. És most nem csak a levegőbe beszélek, a számok ezt mutatják. Korábban, amikor még nem volt helyi színház, 1500-an mentek el valamelyik teátrumba. Most az Anconai szerelmeseket majdnem 9000-en látták. És ezek még csak az első lépések. Azt kell mondjam, néhány év múlva Szombathelyen nagyon erős lesz a színházi élet.
    - Az idei repertoár azt mutatja, hogy a művészszínházat ötvözik a népszínházzal. Ezt folytatják az új épületben is?
    - Nekünk ezt kell csinálni. Egyrészt gondolnunk kell azokra, akik feljárnak Pestre, és látták a Katona, a Radnóti vagy az Örkény előadásait. Ők mintegy négyszázan vannak, és éppolyan vájt fülű, értő közönségnek számítanak, mint mondjuk a Katonáé. De ott vannak azok, akik inkább a zenés előadásokat kedvelik, és még többen, akik korábban még nem is láttak színházat. Rájuk is gondolni kell.
    - Ez hogy tükröződik majd a jövő évad premierjeiben?
    - Ősszel egy bemutatónk lesz, a Kis lord Jeles András rendezésében. Ez egy gyerekelőadás. Utána jön a költözés. A második félévben hat bemutatónk lesz, jön a már említett Az ember tragédiája, aztán egy gyerekopera, az Árgyélus királyfi következik Schlanger András rendezésében, márciusban Béres Attila rendezi a Kabarét, a kamarában pedig Keszég László a Pygmaliont. Az évad végén Mohácsi János viszi színre Heltai Jenő Naftalinját, majd Az ügynök halálával zárjuk az évet. Ezt Valló Péter rendezi.
    - És ön játssza Willy Lomant.
    - Igen, a feleség pedig Kiss Mari lesz.
    - A társulatban lesz változás? Dömötör Tamás főrendező például elment.
    - Nem csak ő, hanem Szabados Mihály, Péter Kata és Czukor Balázs is máshol folytatja. De jön egy volt tanítványom, Nagy Cili, és egy frissen végzett színésznő, Alberti Zsófia. És társulati tag lesz Szabó Győző is.
    - Mennyire nehéz meggyőzni a színészeket, hogy menjenek Szombathelyre?
    - Szombathely csak annak van messze, aki nem ott lakik. A társulat tagjai itt laknak, jól érzik magukat, és nem ingáznak Pest és Szombathely között.
    - És ön? Nem hiányzik a fővárosi pörgés?
    - Mint mondtam, rengeteg dolgom van itt, sok-sok tervet szeretnék megvalósítani. Ezért ha hívnának, sem tudnék mást elvállalni. Ráadásul lelkileg is nagyon kötődöm Szombathelyhez. A Halászbástyát és a Margitszigetet sokat láttam, más pedig nem nagyon hiányzik Budapestből.



MTI


Kedvencekhez (0) | Idézés a honlapján | Találatok: 192

  Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások

Csak a regisztrált látogatók szólhatnak hozzá.
Kérjük, hogy jelentkezzen be vagy regisztráljon.

Powered by AkoComment Tweaked Special Edition v.1.4.3

 
< Előző   Következő >

Belépés






Elfelejtette jelszavát?
Még nincs fiókja? Regisztráljon
125417014154311.jpeg
Advertisement
Advertisement
Linkgyűjtemény
Advertisement
Advertisement

Esemény naptár

« < Szeptember 2010 > »
H K S K P V V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3