|
Egyhetes koncertsorozaton vesz részt a finnországi Kodály Héten négy nagyvárosban Enyedi Ágnes népdalénekes, akit Juhász Dénes kísér hegedűn és furulyán.
Idén 21. alkalommal rendezik meg Finnországban a Nemzetközi Kodály Hetet vasárnapig, amelynek keretében a főváros, Helsinki és a környező városok, Espoo, Vantaa, Hyvinkää Kodály-módszerrel oktató zeneiskoláinak jelenlegi és egykori híres diákjai mutatják be tudásukat - mondta el az MTI-nek Márkus Ildikó, a Helsinki Magyar Tudományos és Kulturális Központ igazgatója.
A koncertsorozat zenei vezetője a Szilvay testvérpár, Csaba és Géza. Mindketten zenetanárok Helsinkiben és 1989-ben kezdeményezték a hangversenysorozatot, amelyet fölkarolt Tauno Lempinen, a finn Kodály Társaság alapító tagja és 10 évig vezetője - idézte fel az igazgató.
A helsinki magyar kulturális intézet meghívására idén Enyedi Ágnes, aki Vakler Anna népdalénekes és Kallós Zoltán néprajzkutató tanítványa, kísérőjével, Juhász Dénessel szerepel a négy városban, a Kodály- módszerrel tanító zeneiskolákban és föllép Turkuban az 1848-as magyar forradalomra és szabadságharcra emlékező ünnepségen is, amelyet a finnországi magyar nagykövetség szervez március 15-én.
A Kodály Hét záró koncertje vasárnap a Sibelius Akadémián lesz, ahol mások mellett fellép Marko Ylönen, Finnország egyik legnevesebb csellistája, Szilvay Csaba egykori tanítványa - jegyezte meg Márkus Ildikó.
Enyedi Ágnes első szólólemeze 2009-ben jelent meg Gerlemadár szerelmével - Erdélyi magyar népzene címmel. A fiatal népdalénekes az ELTE angol-néprajz szakos, ötödéves hallgatója. Bartók és Kodály nyomdokain járva - az egyetemi tanulmányok és az éneklés mellett - rendszeresen jár Erdélybe népdalokat gyűjteni - tette hozzá az igazgató.
MTI
Kedvencekhez (0) | Idézés a honlapján | Találatok: 153
Csak a regisztrált látogatók szólhatnak hozzá. Kérjük, hogy jelentkezzen be vagy regisztráljon. Powered by AkoComment Tweaked Special Edition v.1.4.3 |